Tökéletes lakás, tökéletes társaság

Nem olyan régen léptem be én is azon fiatalok táborába, akik az egyetemi tanulmányaik során nem csak a tananyaggal ismerkedhetnek meg, hanem bizony a főváros szépségével és minden lehetőségével, na és persze az ott élés nehézségeivel egyaránt. Egyrészt persze az egyik nehézséget az okozza, hogy sokkal drágább minden mint vidéken, és ehhez nekem először nagyon hozzá kellett szoknom. Már amikor csak fellátogattam a felvételi után az egyetemre, és kicsit igyekeztem ismerkedni a várossal láttam, hogy nem lesz könnyű hozzászoknom ahhoz, mennyire más az élet pest utcáin, de amikor sikerült megtalálnom a számomra megfelelő kiadó szoba változatot és felköltöztem, csak akkor éreztem igazán a bőrömön minden hátrányát annak, hogy valaki a főváros utcáin próbál eligazodni és persze megélni.

Már az sem volt könnyű, hogy a keresgélésem során olyan szoba kiadó státuszban álljon, amire rá tudtam mondani, hogy megfelel, mind anyagilag, mind pedig felszereltségben, nem hogy megszokni a folyamatos nyüzsgést, a folyamatos embertömeget mindenhol, na és persze az árakat és a hatalmas árkülönbségeket mondjuk egy-egy boltban vagy egy-egy étterem tekintetében. Hála a jó égnek a kiadó szoba keresés feladatában volt profi segítségem, hiszen a Global Best Property Zrt. csapat munkatársai mindent megtettek annak érdekében, hogy a 9 kerület kiadó szobák közül amellett döntsek, ami a szívem és az eszem szerint is a lehető legtökéletesebb választás.

Most pedig azt mondhatom, hogy lassan letelik az egy év, amit ebben a házban, a kis bérlet szobám belsejében éltem meg, és nem választanék máshogyan ma sem. Imádom az itt lakó kis közösséget, egy igazi csapat vagyunk mindig mindenben segítünk egymásnak, és a ház sem rossz, a szoba is tetszik, egyszóval főnyeremény. Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy éljen a kiadoszobabudapest.hu csapatának segítségével. Biztos vagyok benne, hogy nem fogja megbánni.

Leave a Comment