A védelem a legjobb taktika

A munkavédelem az egyik legfontosabb témakör egy vállalkozáson belül. Rengeteg munkahelyi balesetről lehet hallani vagy olvasni. Felpörgött minden körülöttünk. Sajnos, már nem úgy van, mint régen, nagyszüleink idejében. Amit a nagyanyáink emlegetnek, azok az idők, amikor kényelmesen el tudták végezni teendőiket, szépen sorban mindet. Most, hogy dübörög a gazdaság, pörög a termelés, ugyannyi idő alatt többet kell előállítani, vagyis több lett a munka is. Hajlamosak vagyunk a profitot szem előtt tartani, és sürgetni beosztottjainkat. Azonban a sietség általában több bajt csinál, mint hasznot. Akár terepen, például az építőiparban, akár az irodában, ha nem figyelünk oda, kapkodunk, előfordul, hogy valamit nem rendeltetés szerint használunk, ezzel pedig kárt okozhatunk, sőt személyi sérülést is. A beosztottjainknak tisztában kell lenniük minden olyan eszköz helyes használatával, melyet a munkavégzés során használniuk kell. Ezzel elkerülhetőek a balesetek.

A www.activesafety.hu oldalon te is találsz segítséget ahhoz, hogyan is érd ezt el. Kitűnő munkavédelmi szakemberek csapata áll rendelkezésedre, hogy céged minden mértékben megfeleljen a hatályban lévő munkavédelmi törvényeknek, feltételeknek. Így elkerülhetjük, hogy arról váljon híressé vállaltunk, hogy nálunk történik a legtöbb munkahelyi baleset. Senki sem szereti a negatív reklámot, hiszen sokszor elég egy hiba, egy lerontott hírnevet nehéz helyrehozni.

Az Active Safety Kft. segítségedre lesz mindenben. Az építőipari munkavédelemben, a kisvállalkozások munkavédelmében, az új gépek üzembe helyezésében, a kockázatértékelések elkészítésében, es bármely más munkavédelmi feladat megszervezésében. Észre kell vennünk azt, hogy felelősséggel tartozunk minden egyes beosztottunkért. Folyamatosan kepézni kell őket, hogy mindig a maximumot tudják kihozni magukból, maximális biztonság mellett.

Leave a Comment